*Ashton Szemszöge*
Valószínűleg én pakoltam be először az induláshoz, hiszen nem akartam mást, csak itthagyni ezt a helyet. Kilépni a négy fal közül, amik képesek lennének összeroppantani.
Miután behúztam az utolsó cipzárt is lekocogtam a lépcsőn, felmarkoltam anya kocsikulcsát, és kinyitottam a kocsit. Felsiettem a cuccaimért, majd beraktam őket a csomagtartóba.
- Ashton, kicsim, higgadj le! - tette a vállamra a kezét.
- Oké, bocs - fújtam ki a levegőt, majd próbáltam lassítani a lépteimen. - Lauren, igyekezz! - kiabáltam fel, majd visszamentem a kocsihoz.
- Biztos te szeretnél vezetni? Mármint úgy értem, hogy talán... - kérdezte miközben lecsuktam a csomagtartó ajtaját.
- Igen - válaszoltam határozottan, majd az ajtó felé fordultam és megvártam míg Lauren és Harry is kivánszorog a házból. Beültem a kormány mögé, majd áthajolva az anyósülésen nyitottam ki anyának az ajtót. Beült mellém, bekötötte magát, majd ellenőrizte, hogy minden megvan-e. Kapkodva indítottam be a kocsit és hajtottam le a feljáróról.
- Ashton! Légy higgadj! - szólt rám anya.
- Ha tudnád mennyi mindent akarok itthagyni... - igazgattam meg sokat sejtetően a karkötőimet, persze nekik semmi sem derengett ebből. Honnan is tudtak volna róla? Nekik csak divatból hordott bőrdarabkák, és egyebek voltak...
- Elhiszem - érintette meg a karomat. - De le kell csillapodnod, hogy koncentrálni tudj az útra - szót fogadva ellazultam az ülésben és megkönnyebbülve hajtottam el a Hornsby szélét jelző tábla mellett. Laurenék a tájat csodálták út közben, Harry vagy milliószor bökte meg anya karját, hogy megmutasson neki valamit amit látott. Engme persze nem az érdekelt mi húzódik az út mellett, hanem az, ami az út végén vár... Új barátokat akartam, akik nem sajnálatból vannak mellettem, akik nem tudják mi is történt velem kiskoromban, akik azért szeretnek aki vagyok...
A környezet szinte ugyanolyan volt mint Hornsby-ban, bár itt éreztem azt a barátságosságot. Az iskola mellett haladtunk el. Hatalmas... Vagyis, nagyobb, mint amihez szoktam. Az utcák csendesek voltak, csak a hazafelé sétáló diákok lézengtek néhol. Kiengedtem a tüdőmből a levegőt. Azt hiszem ez elég jó hely az újrakezdéshez...
Éreztem a reményt, és tudtam, hogy jó úton vagyok egy jobb élethez. Az izgatottság helyét átvette a félelem és idegesség. A kezeimet ökölbe szorítottam hátha elmúlik a remegés, de amint ellazítottam őket ismét nyárfalevélhez hasonlítottak.
- Minden jobb lesz, kicsim - tette a vállamra a kezét anya.
- Fogalmad sincs róla milyen nehéz - ráztam meg a fejemet. - Hagyjuk. Majd jövök - menekültem ki a házból. Beszívtam a tüdőmbe a hűvös levegőt, majd elindultam az iskola felé. Sokan megnéztek, és egymást kérdezgették ki vagyok én. Miután kikötöttem az iskola aulájában rájöttem, hogy nem is annyira nagy ez az iskola, de annál több diák van. Megindultam a büfé felé, hogy megkérdezzem merre van az igazgató, közben pedig végig a többieken járattam a szememet. A sor mellé álltam és megszólítottam a nőt.
- Uhm, elnézést... Szeretném megtudni merre találom az igazgat...
- Hé! Te, a szemüvegben! Kék táska! - lassan fordultam meg. A sorból intett egy velem egymagas szőke srác. Nem tudtam mit csináljak, ezért lassan megindultam felé. Az egész sor engem nézett, és valószínűleg egy skizo idiótának néztek, amiért úgy sétáltam mintha egy lassú felvételben lennék. - Te vagy az új srác? 11/C?
- Uhm, az. Aha.
- Ha megvársz itt, megmutatom merre van az igazgatói - bólintottam, majd csendben vártam még lemegy a sor, megveszi amiért lejött a büfébe. - Szóval, honnan is jöttél?
- Hornsby-ból - válaszoltam miközben az iskolát tanulmányoztam.
- Azt hallottam jó hely. Az unokatestvéremék minden nyarat ott töltenek. Hogy-hogy eljöttetek?
- Uhm, anya Sydney-ben kapott állást, és úgy gondolta innen könnyebb bejárnia, de nem bánom. Végülis 17 év után jó az új környezet.
- Egyébként Oliver vagyok.
- Ashton. És az osztály, uhm...
- Mind jó fejek, és nagyon barátságosak. Hamar be fognak fogadni, hidd el! - biccentett.
Megvárta még mindent elintéztem, és együtt léptünk be a terembe. A társaság egyből elcsendesedett, mindenki engem szuggerált.
- Ashton Irwin, igaz? - bólintottam, Oliver pedig a helyére slisszolt magamra hagyva. Bemutatkozott, majd elkérte az igazolásomat. - Szeretném, ha mindannyian bemutatkoznátok pár mondatban - mindenki gondolkozni kezdett. - Addig gyere ki és mondj pár dolgot magadról - erőt vettem magamon, majd előre sétáltam és megálltam a tanári asztal mellett.
- Uhm szóval, három hónapja töltöttem a tizenhetet, kiskorom óta dobolok, uhm... Szeretem a régi együtteseket, van egy húgom és egy öcsém, huh, Hornsby-ból jöttem, azt hiszem ennyi.
A tanárnő egyenként szólította fel a diákokat, akik felálltak, elmondtak magukról pár dolgot, majd visszaültek.
- Uhm, Mrs. Wood...
- Tessék? - fordult felém.
- Kihagyott valakit - szeme az ablak felőli padsorra tévedt.
- Nem, mindenkit felsoroltam.
- A vörös hajú lányt. Az első sorban..
- Leülhetsz - hagyott figyelmen kívül, én pedig visszasétáltam a helyemre. Talán tényleg nem figyeltem.. Hiszen figyeltem! Emlékszem - nagyjából - mindenki nevére, csak az övére nem. Amint kicsengettek megcéloztam a padját, és leültem rá.
- Hogy hívnak? - kérdeztem, de nem válaszolt. Valamit firkált a füzetébe. - Bocsi, uhmm..
- Ashton! Jössz? - Oliverre kaptam a fejemet, majd vissza a lányra, aki még mindig nem törődött velem. Sóhajtottam, majd leszálltam a padról. Még elértem a terem ajtajáig vagy négyszer néztem vissza rá, de kizárta a külvilágot.
Sziasztok!^^
Meghoztam az első részt, ami remélem tetszett! Köszönöm a 2 feliratkozót, akik - habár - még csak a prológus volt fent érdeklődtek a történet iránt! A következő rész nem tudom mikorra várható, az iskola miatt kiszámíthatatlan.. Azért, remélem vannak akiket már most megfogott a történet. Fejtsétek ki a véleményeteket, iratkozzatok fel, +1-ezzetek, és tudassátok velem, hogy itt vagytok!:)
Elizabeth Marie Stowe xx.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése