02. - I want to know...

- Szóval, melyik csaj jön be? - erre a kérdésre felkaptam a fejemet.- Uhmm...
- Kérdezem másképp: kit fektetnél meg? - összeráncoltam a homlokomat.
- A nevükre sem emlékszem, nem hogy arra, hogy kit "fektetnék meg" - rajzoltam idézőjelet az ujjaimmal.
- Valld be: jófiú vagy, és kész - csak nyögdécseltem, semmit sem tudtam válaszolni. - Nyugi, nem gáz! A suli majd megváltoztat. Ott van példának okáért Brad. Brad is olyan volt mint te.
- Ami azt jelenti, hogy...?
- Egy cuki srác, édes, kisfiús mosollyal és hatalmas szívvel. Itt hamar kiölik belőled a cukiságot. Persze, idézőjelben.
- Kösz a... tájékoztatást? - Ők tovább beszélgettek, én pedig a sulit "elemeztem". Végigmértem az embereket, a tanárokat és minden mást. - Uhmm...
- He? - fordult felém Oli.
- Hogy hívják a lányt? Mármint a vörös hajú lányt.
- Miért?
- Csak.. Érdekel.
- Nem ajánlom a lányt. Kicsit.. Kettyós - Talán inkább te vagy felszínes.. Tettem hozzá magamban.
- Csak a nevére vagyok kíváncsi. Nem kell egyből olyanra gondolni.
- Avery. Avery Moon. Szép csaj. Világos bőr, rikító zöld szemek, és természetes vörös haj, kár, hogy elmebajos - lökött vállba. Szóval Avery..
- Mondd, te mindig ennyire, hogy is mondjam... Előítéletes vagy?
- Hé, én csak a többieknek hiszek! - emelte fel védekezően a kezeit. Ha tudnál rólam, én lennék a "hegedű művész", ahogy régen... Ahogy megszólalt a csengő, már álltam is fel a padról. - Hová mész?
- Órára. Hova máshova?
- Hiszen még alig csengettek.
- Nem baj - vontam vállat és elindultam befelé. Fellépcsőztem a másodikra és besétáltam a terembe. A lány... Avery ugyanúgy ült, haja eltakarta az arcát, és - Oli szerint - a rikító zöld szemeit. Szerettem volna látni, hogy tényleg annyira szép-e, mint ahogy újdonsült barátom elmesélte. Odasétáltam a padja elé, majd leguggoltam. Egy pillanatra felnézett, de tekintete szinte egyből visszatért a füzetre.
- Mit hallgatsz? - kérdeztem, de válasz nem jött rá. Halkan vártam, hogy hátha mégis válaszol, de nem. Bár Ő nem árult el semmit, a fülhallgatóból kiszűrődő dallamok, és néhány jól elcsípett szó sokat árulkodott. - Foo Fighters? Szereted őket? - némán egy aprót bólintott.
- Akkor azt hiszem hasonló ízlésünk van - mosolyogtam rá halványan. Lassú mozdulattal húzta ki az egyik füléből a fülhallgatót.
- Miért próbálsz szóra bírni? - kérdezte. Hangja lágy volt, és kissé halk.
- Talán nem szabad? - lehajtotta a fejét, és készült visszadugni a fülhallgatót. - Tudod, nem érdemes figyelni a pletykákra. Azok csak... pletykák. Saját tapasztalat.
- Mégis ki szekálná Mr. Helló-beszélgessünk-és-nézd-a-mosolyomat? Túl tökéletes vagy ahhoz, hogy rólad is beszéljenek.
- Hidd el: nem vagyok tökéletes. Meglepődnél mennyi minden van a mosolygós srác mögött - álltam fel és a helyemre sétáltam.
- Mondtam, hogy zavarodott - hajolt át mögöttem a padon Oliver.
- Nem zavarodott, csak... Más.
- Majd megismered, haver. Majd megismered... - helyezkedett vissza. Remélem leszokik erről... Kifújtam a levegőt, majd elővettem a következő órához szükséges cuccokat.
   A tanár ember számba se vette Őt, és úgy tűnt, Avery sem hajlandó foglalkozni a tanár hadoválásával, hiszen a fülhallgató még akkor is a fölében volt. Még csak felé sem nézett... Tudni akartam mi kényszerítette rá arra, hogy elzárkózzon a világ elől, de nem Olivertől, vagy bármelyik másik embertől az iskolából, akik csak összehordanak mindenféle marhaságot, aminek a felese sem igaz. Tőle akartam hallani, segíteni akartam neki, hiszen tudtam milyen érzés is az, mikor kipécéznek maguknak, amikor utálat és nevetség tárgya vagy. Amikor undorító és szánalmas megjegyzések hagyják el a gusztustalan és szívtelen emberek száját, csak azért, mert nem vagy tömeggyártmány, nem vagy egy közülük... És ezt nevezik az emberek társadalomnak. Ezeket az elítéletes barmokat, akik mindig másban keresik a hibát, mert túl egoisták meglátni ugyanazt magukban. Amikor valakit azért csesztetnek, mert meleg, leszbikus, vagy éppenséggel biszexuális. Pedig Ők is ugyanannyira emberek mint azok, akik kirekesztik ezeket az embereket, pedig támogatásra és bíztatásra lenne szükségük.
- Tényleg nem akarsz tőle semmit? Mert legalább húsz perce őt bámulod - bökött hátba Oliver.
- Én csak bámulok ki a fejemből, nem feltétlenül Őt nézem - vetettem oda, majd leírtam a tábláról azt, ami még hiányzott.
   Az iskolabusz szívás... Kiabálnak körülötted, gusztustalan dolgokról beszélnek, és mindenféle szedett-vetett dolgokkal dobálóznak, amit az ülésük alatt találnak...
   Megkönnyebbülten szálltam le a járműről, és indultam meg a buszmegállóból. Ahogy beléptem a házba megcsapott a kellemes meleg, mert valljuk be: kint rohadt hideg van.. Lauren és Harry már itthon voltak, a szétdobált cipőkből ítélve. Én is az emelet felé indultam, de a hangok mégis a nappaliba vonzottak. Megálltam az ajtóban, és nekitámaszkodtam az ajtófélfának.
- Szia! - fordult meg Lauren. Egy lánnyal beszélgetett, valószínűleg hamar beilleszkedett. Mint mindig...
- Anya?
- Még nincs itthon, de beszéltem vele telefonon. Azt mondta lehet későn jön, szóval...
- Szóval mit akartok enni? - kérdeztem egy sóhaj kíséretében.
- Anne maradsz vacsorára? - fordult a szőke lány felé.
- Persze, miért is ne? - egyezett bele.
- Szóval?
- Valamit ami gyorsan kész van - bólintottam majd megfordultam, Ők pedig ismét beszélgetni kezdtek.
- Ő a bátyád? Nagyon helyes! És a szemei..!
- Oh, igazán köszönöm! - hajoltam vissza a nappaliba nevetve.
- Miért hozod kínos helyzetbe a barátaimat mindig?! - temette arcát a kanapéba Lauren.
- Hé, én csak megköszöntem! - emeltem fel védekezően a kezeimet. Anne teljesen elvörösödött, lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit.